Főoldalra

Keresés



3. Olasz festészet (13-18. sz.)

 
 
Mariotto di Nardo

Életképek a korai remeték életéből
1400 körül
tempera, fa
81 x 82 cm
Ltsz. 55.168

A 14. századi Itáliában megnőtt az érdeklődés az első szerzetesek: az egyiptomi, Théba környéki sivatagokba, Szíria és Palesztina zord vidékeire elvonuló remeték és aszkéták élete iránt. A 4. és a 10. század között számos olyan, többnyire görög és latin nyelvű irat keletkezett, mely e korai, magányosan vagy kis csoportokban élő szerzetesek életét örökítette meg. Az ezekből összeállított és a 14. században az olasz népnyelvre lefordított írások közkedveltté és széles körben olvasottá váltak. A téma népszerűségének következtében Közép-Itália számos városában megjelentek azok az ábrázolások, elsősorban freskók, amelyek a remeték életét elevenítették fel. Firenzében fatáblára festett változatok is készültek. Az utóbbiak közül több olyan monumentális, 15. századi darab maradt fenn épen vagy töredékesen, amely ugyanazon a kompozíción alapul. Az esztergomi festmény egykor egy ilyen hatalmas, megközelítőleg 3 méter széles fatábla részét alkotta. Még a 19. század közepe előtt vágták ki az eredeti kép baloldalából, hogy kisebb mérete révén a műkincspiacon könnyebben értékesíthessék. Az egykori kompozíció nagyobbik, jobboldali része is fenn maradt egy brit magángyűjteményben. Az esztergomi képen számos, egymással közvetlenül össze nem függő, a remeték mindennapjait felidéző esemény látható. A jelenetek többsége nem egy adott történetet ábrázol, inkább általánosságban utal a remeték jellegzetes tevékenységeire. A helyszín a legendáktól eltérően nem sivatag, hanem mesebeli, töredezett sziklákkal és facsoportokkal, magas aljnövényzettel szimbolizált vadon, mely a középkori olasz szemlélő számára jobban kifejezte a szövegekből ismert barátságtalan, vad környezetet. Ebbe a vázlatos tájba helyezve jelennek meg a sivatagi atyák életét bemutató, epizódszerű jelenetek; közöttük sok hangsúlyozza a szereplők egymást segítő, harmonikus együttélését. A hegyes-sziklás tájban számos épületegyüttes is megjelenik. Az épületek nem valós léptékűek, a 14. századi festészet hagyományainak megfelelően az alakokhoz viszonyítva makettszerűen hatnak. A fatáblának, amelyből az esztergomi töredék származik, nem ismerjük eredeti rendeltetését. A legelterjedtebb vélemény szerint falburkolatba illesztve díszíthetett egy nagyobb helyiséget – talán sekrestyét vagy káptalantermet – egy olyan szerzetesi közösségben, ahol különös jelentőséget tulajdonítottak az ősi remeték követendő példájának. Ilyen lehetett számos remeterend, mint a kamalduliak vagy a vallombroziánusok közössége, de újabban az az elmélet is felmerült, hogy képünk megrendelői firenzei dominikánus szerzetesek lehettek. Készítésének idejét és mesterének személyét tekintve a kutatók véleménye nem egységes. Legtöbben úgy gondolják, hogy 1400 körül készült és talán Mariotto di Nardo műve, egyes kutatók azonban ennél is korábbinak tartják. Művészettörténeti jelentősége épp abban áll, hogy a legkorábbi olyan ismert mű részét alkotta, amelyen ez a téma a táblaképfestészetben megjelenik.
S.D.

Előző műtárgyA gyűjtemény nyitóoldaláraKövetkező műtárgy