Főoldalra

Keresés



3. Olasz festészet (13-18. sz.)

  Padovai Szent Antal

Padovai Szent Antal
Sienai Szent BernardinSienai Szent Bernardin
Szt. DomonkosSzt. Domonkos
 
Carlo Crivelli
(Velence, 1430-35 k. – Marche-vidék, 1494/95)

Padovai Szent Antal, Sienai Szent Bernardin, Szent Domonkos
1493
tempera és arany, fa
a festett felületek mérete: 28 x 17,4; 31,5 x 25; 28 x 17,4 cm
Ltsz. 55.214.1-3

A három koldulórendi szerzetest – két ferences szentet, valamint a domonkos rendnek a ferencesek által is tisztelt névadó szentjét – ábrázoló három kis kép a fabrianói San Francesco templom egykori oltárpredellájának töredéke. Az oltár többi darabja is ismert: a főkép (Mária koronázása) és a lunetta (Pietà) a milanói Brera képtár tulajdona, a predella egykori közepét elfoglaló Áldó Krisztust és egy Szent Onofriust ábrázoló töredéket a római Angyalvár őrzi, két, egyenként három szentet ábrázoló darab pedig a párizsi Jacquemart-André múzeumba került. A főtáblán olvasható felirat szerint az oltár Carlo Crivelli 1493-es – tehát utolsó dátum szerint ismert – műve. Carlo Padovában és hazájában, Velencében tanult, de egy erkölcsi botrányt követően menekülnie kellett szülővárosából. Ezután élete végéig Dalmáciában és a Marche-vidéken festette rendkívüli műgonddal kivitelezett képeit, rafináltan dekoratív, száraz stílusát gyakran szelíd iróniával fűszerezve. Képeit konzervatív ízlésű megrendelői igényeihez igazította, de kortársainak vívmányaira is figyelt: az alakok itt például egy illuzionisztikusan megfestett reneszánsz architektúra terében jelennek meg.
S.D.

Előző műtárgyA gyűjtemény nyitóoldaláraKövetkező műtárgy