A fáraó álma

1978
papír, pasztell kréta
63,5 x 49,5 cm
j.j.l. Szántó Piroska
Ltsz. 2017.79.1
FÁRAÓ ÁLMA
Két év múlva nagy hamarsággal kihozták Józsefet a tömlöcből és Fáraó elé állították.
Ez pedig így történt:
Fáraó álmot látott, kettős álmot. Mert hét szép és kövér tehenet hét ocsmány és hitvány tehén falt fel. Majd hét teljes és duzzadó búzakalászt hét kiszáradt és magtalanul zörgő búzakalász emésztett el Nagy volt a zavarodottság Egyiptom földjén, mert senki sem tudta megmagyarázni a jelentős és csodálatos álmokat. És ekkor szólt így a főpohárnok:
-Az én bűneimről emlékezem meg ezen a napon. Mert a tömlöcben, ahová ártatlanul vetettek engem, egy héber ifjú, aki ugyancsak ártatlanul került oda, tökéletesen és jövőbe látóan értelmezte az én álmomat és fősütőmesterét is. Ha van ember, aki megfejtheti Fáraó álmát, csak ez a héber ifjú lehet az. József valóban megfejtette Fáraó álmát,
- Hét bőtermő év jön és utána hét esztendeje a szűkösségnek és az aszálynak. Élelmet kell gyűjteni, csűrökbe, hombárokba és magtárakba és gondoskodni az aszály és a szűkösség idejéről, hogy Egyiptom legyen az élet ura és a világ táplálója.
Tetszett József magyarázata Fáraónak, ezért naggyá tette őt Egyiptom földjén, olyannyira, hogy egyedül Fáraó volt nála hatalmasabb s József lett az életnek ura s Egyiptom nagy vásártartója.
(Szántó Piroska: Biblia képek gyermekeknek. Budapest, Szent István Társulat, 1987, 18.)