Lót megvendégeli a két angyalt
1630-as évek
olaj, vászon
165 x 170 cm
Ltsz. 55.307
A mind a mai napig kevéssé ismert sienai barokk festészet kiemelkedő alakja Rutilio Manetti, aki élete vége felé festette meg ezt a művét. Az Ószövetségből vett, csendes hangvételű jeleneten Lótot láthatjuk, amint a Sodomát elpusztítani érkezett két angyalt vendégül látja házában, megvédve őket a város lakóitól. Az angyalok ezután Lótot háza népével együtt kimenekítették a bűnös városból. A vendégszeretet erényét hangsúlyozó ábrázolás középpontjában a terített asztal gazdag csendélete áll. A festő szemmel láthatóan kedvét lelte a finom üvegtárgyak, fémtálak, a súlyos abrosz, a különböző ennivalók, s a rajtuk tükröződő fény aprólékos megjelenítésében. A három alak egyensúlyára épülő kompozíció harmonikus nyugalmával kitűnik a barokk kor drámai hatásokat kereső, mozgalmas alkotásai között.
S.D.